A filmkészítés mindig is volt egy rendkívül komplex és költséges művészeti ág, ahol néha a váratlan körülmények és túlzott ambíciók olyan helyzeteket teremtenek, amikor a forgatás költségei messze meghaladják az eredeti film tervezett büdzséjét. Ez a jelenség nem csupán pénzügyi kihívás, hanem valóságos filmipari legenda, amely mögött rendkívül érdekes történetek húzódnak meg.
A filmtörténelem legemlékezetesebb pénznyelő projektjei
A filmiparban több olyan produkció létezik, amelynek forgatási költségei szinte already mitikusnak tekinthetők. Ezek a filmek nem csupán pénzügyi szempontból érdekesek, hanem azért is, mert betekintést nyújtanak a filmkészítés rendkívül bonyolult világába. Az olyan produkciók, mint Francis Ford Coppola „Apokalipszis most” vagy Michael Cimino „A branyi csata” igazi legendákká váltak arról, hogyan alakulhatnak át a filmforgatások valóságos pénzügyi rémálommá.
Az Apokalipszis most – A végtelennek tűnő forgatás
Francis Ford Coppola 1979-es háborús filmje, az Apokalipszis most talán az egyik leghíresebb példa arra, amikor egy film forgatása teljesen kicsúszik a producer ellenőrzése alól. A Fülöp-szigeteken zajló forgatás során annyi váratlan probléma merült fel, hogy a kezdeti 12 millió dolláros költségvetés végül több mint 30 millió dollárra duzzadt. A helyszíni problémák, az időjárási viszontagságok, a főszereplő, Martin Sheen szívrohama, és Marlon Brando sajátos munkamódszere mind hozzájárultak a costs folyamatos növekedéséhez.
A forgatás során Coppola számos alkalommal volt kénytelen saját vagyonát is bevonni a film finanszírozásába. A rendező annyira el volt kötelezve a projekt iránt, hogy még a saját otthonát is zálogba kellett adnia, hogy fedezni tudja a folyamatosan emelkedő kiadásokat. A stáb több mint három évig dolgozott a filmen, ami rendkívül szokatlan volt abban az időben.
A branyi csata – Egy rendező önpusztító víziója
Michael Cimino „A branyi csata” című 1980-as filmje szintén tökéletes példája annak, amikor egy rendező művészi víziója teljesen félresiklik pénzügyileg. A western műfajú film eredeti költségvetése 7,5 millió dollár volt, végül azonban több mint 40 millió dollárba került. Cimino rendező olyan mértékben ragaszkodott a tökéletes képkockákhoz, hogy néha egyetlen jelenet felvételére akár 50-60 alkalommal is sort kerített.
A rendező megszállottsága a részletekben megmutatkozott abban is, hogy még a díszleteket is teljesen újraépíttette, ha nem volt teljesen elégedett azok megjelenésével. A forgatás során több mint 1,5 millió méter filmanyagot exponáltak, ami háromszorosa volt a szokásos mennyiségnek. A film végül hatalmas bukás lett, és Cimino karrierjét is megpecsételte.
Waterworld – A tengeri katasztrófa
Az 1995-ös Waterworld Kevin Costner által rendezett és főszerepelt sci-fi filmje szintén klasszikus példája a pénzügyi kontroll elvesztésének. A film eredeti költségvetése 100 millió dollár körül mozgott, végül azonban több mint 175 millió dollárba került. A forgatás során felépített hatalmas vízi díszlet önmagában 22 millió dollárba került, ami akkoriban rendkívül magasnak számított.
A produkció során számos technikai problémával kellett megküzdeni. A vízen történő forgatás rendkívül bonyolult és drága folyamat, ráadásul a folyamatosan változó időjárási körülmények miatt gyakran kellett újraforgatni jeleneteket. A stáb néha heteket töltött egy-egy jelenet tökéletes felvétele érdekében, ami tovább növelte a már amúgy is csillagászati költségeket.
A modern filmgyártás kihívásai
Napjainkban a filmgyártás ugyan technológiailag fejlettebb, de a pénzügyi kockázatok továbbra is óriásiak. A Marvel-filmek vagy a James Cameron által rendezett szuperprodukciók esetében nem ritka a több százmillió dolláros költségvetés. Ezekben az esetekben a rendezőknek és producereknek already sokkal szigorúbb pénzügyi ellenőrzés alatt kell tartaniuk a forgatásokat.
A digitális technikák ugyan segítenek csökkenteni néhány korábban drága forgatási folyamatot, ugyanakkor az elvárások is sokkal magasabbak lettek. A nézők egyre inkább tökéletes vizuális élményt várnak, ami újabb és újabb technikai kihívásokat és befektetéseket jelent a filmiparban.
A Kleopátra – Hollywood első igazi pénznyelő szörnyetege
A modern filmipar pénzügyi kihívásainak egyik legelső, igazán emlékezetes példája az 1963-as Kleopátra volt, amelyet Joseph L. Mankiewicz rendezett Elizabeth Taylor főszereplésével. A film, amely akkoriban a valaha volt legdrágább mozialkotás volt, tökéletes lenyomata annak, hogyan alakulhat át egy filmforgatás pénzügyi rémálommá.
Az eredeti költségvetés mindössze 2 millió dollár körül mozgott, végül azonban a film 44 millió dollárba került – ami 1963-ban elképesztően hatalmas összegnek számított. A produkció során szinte minden elképzelhető pénzügyi buktató felmerült. Elizabeth Taylor, aki akkoriban a világ legjobban fizetett színésznője volt, önmagában 1 millió dollárt keresett, ami akkoriban rendkívül magasnak számított.
A forgatás helyszínei is hozzájárultak a costs folyamatos növekedéséhez. Bár eredetileg Egyiptomban akarták felvenni a jeleneteket, végül Olaszországban rendezkedtek be, ami további jelentős pluszköltségeket jelentett. A hatalmas, részletekbe menő díszletek és jelmezek önmagukban több millió dollárba kerültek. Minden egyes kosztüm valósággal múzeumi darabnak volt tekinthető – arannyal, drágakövekkel és rendkívül aprólékos kivitelezéssel.
A technikai problémák is állandóan jelen voltak. A forgatás során Taylor több alkalommal is megbetegedett, ami miatt hetekre leállt a produkció. Ilyenkor az teljes stáb fizetését folyósítani kellett, miközben semmilyen felvétel nem készült. Richard Burton, aki a főszereplőtárs volt, szintén nem tartozik a legfegyelmezettebb színészek közé, ami tovább bonyolította a helyzetet.
A díszletek mérete és részletessége önmagában lenyűgöző volt. Egyetlen jelenet berendezése akár 1 millió dollárba is kerülhetett. A stúdió vezetői próbáltak ugyan spórolni, de Mankiewicz ragaszkodott a tökéletes látványvilághoz. Minden egyes beállítás olyan volt, mintha egy múzeumi kiállítás darabja lenne – a valóságtól mit sem zavartatva magát.
Az sem segített a helyzeten, hogy a film rendezője, Joseph L. Mankiewicz folyamatosan át akarta írni a forgatókönyvet. Több változatban is elkészült a film, ami tovább növelte a costs-okat. Végül a stúdió kénytelen volt beleavatkozni, hogy valamennyire kordában tartsák a rendező egyre csak dagadó ambícióit.
A film végül óriási bukás lett. Bár rendkívül látványos volt, a kritikusok vegyes véleménnyel fogadták, a közönség pedig nem igazán rajongott érte. A 20th Century Fox studio-t szinte térdre kényszerítette a film, és évekbe telt, mire kiheverték a pénzügyi csődöt.
Ez a produkció vált aztán sok későbbi filmmaker számára intő példává: hogyan nem szabad egy filmet menedzselni. A Kleopátra egyfajta szimbólummá vált a hollywoodi pénzpazarlás terén, olyan történetté, amelyet azóta is emlegetnek a filmiparban.
Érdekes módon a film máig tananyag a filmipari menedzsment képzéseken – tökéletes esettanulmány arra, hogyan nem szabad egy nagyszabású produkciót levezényelni. A mai rendezők és producerek rendre hivatkoznak rá, amikor a költségvetési kontrollról tartanak előadást.
A Kleopátra bebizonyította, hogy még a legjobb szándék és a legtehetségesebb művészek sem képesek mindig megmenteni egy olyan projektet, amelyből teljesen kicsúszik a pénzügyi ellenőrzés. Ez a film volt az első valóban nagy figyelmeztetés Hollywood történetében – egy véres lecke arról, hogy a művészet és a pénzügyek között rendkívül keskeny a határ.
